#költségvetés 2025



Nem a próféta szól belőle: fél év alatt 22-szer írta át a kormány a 2025-ös költségvetést
 

Nem a próféta szól belőle: fél év alatt 22-szer írta át a kormány a 2025-ös költségvetést

Akár nyáron, akár télen fogadják el a költségvetést, az abban leírt számokat szinte heti rendszerességgel írják át, és a fontos gazdasági előrejelzéseket is csak néha-néha sikerül eltalálni. Már most, az év felénél látszik, hogy így lesz ez 2025-ben is. Ez alapján érdemes értelmezni Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ígéretét, hogy jövőre most már tényleg jobb lesz.



Az ipari brüsszelezés közben a kormány bevezeti az eurót – saját magának
 

Az ipari brüsszelezés közben a kormány bevezeti az eurót – saját magának

A kormány az idei költségvetési hiányt is elengedi. A bejelentéssel csak addig vártak, amíg lement a nagy nemzetközi hitelminősítők tavaszi értékelési köre, és amíg kiderült, hogy Brüsszel felfüggeszti a túlzottdeficit-eljárást. Az államadósság-kezelő ezermilliárd forinttal növeli a devizatartozást – ha már az infláció miatt úgysem lehet engedni a forint leértékelődését.







Költségvetési módosítók: a jelek szerint a Fidesz sem bízik a forint árfolyamában
 

Költségvetési módosítók: a jelek szerint a Fidesz sem bízik a forint árfolyamában

Változott a költségvetés az országgyűlési végszavazás előtt, bekerült a tanárok és a bírók béremelése, a külképviseleti dolgozók illetményét dollárizálták, Lázár János pedig felső korlát nélkül finanszírozhatja a buszos tömegközlekedést. Maradt a Pénzügyminisztérium, pedig január 1-én már nem lesz. És maradtak az egyre irreálisabb gazdasági előfeltevések.



„Nem megszorítás”: a kormány visszaszedi a családi adókedvezmény emelését jövedéki adóban
 

„Nem megszorítás”: a kormány visszaszedi a családi adókedvezmény emelését jövedéki adóban

Az MNB számításai szerint a kormány túltervezte az adóbevételeket jövőre, de a kiadások is kisebbek lesznek, mint amivel a kabinet tervez. Az adóváltozások 264 milliárd forint pluszbevételt jelentenek, azzal együtt, hogy emelkedik a családi adókedvezmény. Idén jó eséllyel nő az államadósság, de jövőre a kormány által vártnál jobban csökkenhet.